2016. december 14., szerda

Prédikáció - Hatodév - Soltvadkert - Advent 3. vasárnapja

Advent 3. vasárnapja

Kegyelem Néktek és Békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen

Hallgassa meg a gyülekezet Isten igéjét, ahogyan szól hozzánk, Pál apostol első Korinthusiakhoz írt levelének negyedik fejezetéből, az első verstől az ötödikig, a következőképpen:

1Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. 2Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. 3Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett. 4Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert az Úr az, aki felettem ítélkezik. 5Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.

Kedves Gyülekezet,

            Van egy mese, amelynek főszereplője egy kisfiú. Egy kisfiú, aki alsós, általános iskolás, és nagyon szeret iskolába járni. Az egyik nap az idős tanító néni azzal az örömhírrel lép be az osztályba, hogy kapott az osztály egy ajándékot: egy ékszerteknőst. Az édes kis teknőst minden gyerek megcsodálja, és a tanító néni elmondja, hogy nagyon vigyázni kell rá. Vannak szabályok, amiket be kell tartani, hogy a kis teknős ne betegedjen meg, hogy még sokáig az osztály állata maradhasson. Ezeket a szabályokat felírja a táblára, a gyerekek is alaposan a fejükbe és a füzetükbe vésik, hogy sokáig csodálhassák a teknőst, hogy jól bánjanak vele.
            Egy másik nap – miután látja a tanító néni, hogy a diákok nagyon vigyáznak a kedvencükre –, azzal az újabb jó hírrel lép be reggel az osztályterembe, hogy mindenki lehetőséget kap: lehetőséget arra, hogy egy hétig nála legyen a teknős, egy hétig ő vigyázzon otthon rá, majd minden gyereknek, aki sorra kerül, épségben vissza kell hoznia a teknőst az osztályba, hogy a következő hétre másik gyerek kapja meg. Ha ügyesek, akkor minden gyermek hazaviheti egy hétre, és utána megint együtt csodálhatják meg, közösen a teremben. Az említett kisfiú is ebbe az osztályba jár és nagy örömmel, izgatottan várja, hogy mikor kerül sorra. Sőt, a többiekre is rászól, hogy vigyázzanak a teknősre, hiszen nemsokára ő következik, ő viheti haza, de ezt csak akkor teheti meg, ha az előtte lévők vigyáznak rá. Persze a tanító néni is segít elmagyarázni minden kisgyereknek, hogy hogyan kell bánni a teknőssel, nehogy baja essen és a szülőknek is szól, hogy figyeljenek. Természetesen minden gyerek nagyon-nagyon vigyáz a teknősre, így el is jut főszereplőnkhöz, akik boldogan tér haza a teknőssel, tudva, hogy egy hétig csak nála lesz.
            Mi is őrzünk titkokat. Mi is őrzünk valami fontosat, amelyet nem szeretnénk kiadni a kezünk közül. Amit nagyon szeretünk, amire annyira vártunk, ami annyira törékeny az életünkben. Jó dolog birtokolni, magunkénak tudni ezeket a dolgokat, ahogyan a történetben is minden gyermek és a tanító néni is örült az osztályállatnak. Örültek, mert valamit hozott a közösségbe, valamit, ami összeköti őket és nemcsak a teknősre, hanem általa egymásra is jobban figyelnek. Pál apostol a mai igében rámutat arra, hogy mi is feladatot kaptunk, őrzünk valamit, olyan örömhírt és tapasztalatot, amely egész életünket és közösségünket megváltoztatta. Akárcsak a történetben, mi is őrzünk egyedül és közösen is valamit, de ez sokkal nagyobb és becsesebb annál, amelyet ember el tud képzelni: Isten titkainak sáfárai vagyunk.
Mit is jelent sáfárnak lenni? A sáfár az, aki vagyont kezel, de lehet eszményi értékek őrzője is lehet. Pál apostol a mai igében azt mondja, hogy „Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkának sáfárait.” Nagyon-nagy dolog, ha valaki Isten titkai őrizheti, és nagyon boldog lehet az, akinek sok tapasztalata van Krisztusról, aki az életét meghatározza. Pál apostol is bizonyára sok dologba kapott bepillantást és most arra mutat rá, hogy mindenki úgy tekintsen ránk, hogy Isten sáfárai, Isten titkainak őrzői vagyunk, ami egyúttal nagy felelősséggel is ruház fel minket.
A szolga kifejezés (hüpérétész) megkülönböztetendő a rabszolgától, Pál inkább azt a kifejezést használja, amely hivatalszolgára, segédre értendő. Szükséges hozzátenni, hogy az evangélium hirdetői, a tanárok, lelkészek, gyülekezeti tagok, akik hivatásukban tanúskodnak Krisztusról, nem szolgalelkű emberek vagyunk Krisztus ügye mellett, hanem szárnysegédei, akik ismeretekkel rendelkeznek, de tökéletlen, elkötelezett, érző és gondolkodó segédei.
Akárcsak a történetben, mi is örömmel fogadjuk el a hit ajándékát és szinte alig várjuk, hogy Jézus megérkezzen, hogy feleljünk neki. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a mi életünkben mi volt az a pillanat, amikor éreztük, hogy Isten ránk bízott valami fontosat, amely a gyülekezet számára is fontos. Esetleg olyan lehetőséget, ajándékot kaptam, amely az egymás iránti közösséget építheti.
Ahogyan a kisfiú és a többi gyerek is megőrzi a teknőst, mi is úgy őrizzük Isten titkait. Felelősséggel tartozunk Istennek, egymásnak és magunk iránt. Az evangélium üzenete az, ami óriási érték, és amit ajándékba kaptunk. Őrizni kell és továbbadni. Vigyázni rá és beszélni róla. Ezt kell tennünk, tudatosítva magunkban, hogy bár ezzel az értékkel megajándékoztak minket, mégsem bánhatunk vele saját tetszésünk szerint. Nem adhatunk hozzá és nem vehetünk el belőle önkényesen. Önmagában egy örömhír és érték, amelyben nyilvánvalóan benne van saját személyiségünk és a megtapasztalt hitünk. Pál apostol felhívja a figyelmünket ma arra, hogy az adventi várakozás és Jézus eljövetele nem egy passzív, hanem egy nagyon aktív cselekedet: megőrizni a Krisztusban megtapasztalt titkot, annak  megőrzésével és továbbadásával várni az értünk született gyermeket, az emberré lett Istent.
            Pál apostol sok kritikát kapott a korinthusi gyülekezettől. Ezért is írja, hogy „semmi vádat nem tudok önmagamra mondani.” Egy másik fordítás ezt így adja vissza: „mert lelkiismeretemben semmit nem tudok önmagam ellen felhozni.” Talán elsőre mentegetőzésnek és túlzott önbizalommal telinek hangozhat Pál apostol érvelése, de valójában azt mondja, hogy ő megtette, ami rábízatott. Amit rábízott az Úr, azt megcselekedte. Elvégezte feladatát/küldetését. Ha valaki ítélkezhet felette, az egyedül Isten.
            Az ítélkezés, a pártoskodás, a viszályok nem ritkák emberi közösségeinkben, de Pál apostol határozottan kijelenti, hogy az ítéletet senki nem veheti el Istentől. Amikor a gyerekek hazavitték azt a bizonyos teknőst, mindig elmondták nekik, hogy hogyan is kell gondoskodni arról a kis életről, s bizony sokszor kritikát is kaptak, hogy valamit nem így, hanem máshogy kell csinálni, ezt vagy azt nem szabad elfelejteni, többször is meg kell etetni. Lehet, hogy egy idő után már arra gondoltak a szülők, hogy egész egyszerűen el kellene felejteni ezt az egész teknős mizériát és vissza kellene vinnünk a tanárnéninek azt! De próbáltak mindig rászólni a gyerekre, hogy megóvják azt a kis életet, amelyet a gyerekükre bíztak, s ezáltal a szülőkre is.
Hányszor kapunk mi is kritikákat, pozitív vagy negatív kritikákat, amikor a munkánkat végezzük? Talán azért kritizálnak minket, mert valóban azt szeretnék, hogy munkánk gyümölcsöző legyen? Vagy a cél egyszerűen az, hogy beleszóljanak az életünkbe, esetleg elvegyék a kedvünket a munkánktól? Vajon mennyire tudunk együtt érezni Pál apostollal, akit többször is kritizáltak és közben elfelejtették, hogy nem azért igyekszik őket tanácsokkal ellátni, mert rosszat szeretne. Éppen ellenkezőleg: ő is megtapasztalta Isten kegyelmét azon a damaszkuszi úton, és hitvallást tesz bűnösségéről és megmeneküléséről. Mások üdvösségét szeretné elősegíteni. Az már más dolog, ha a jó diák nem vesz tudomást a tanár vagy a szülő intelmeiről és elveszíti a teknőst. Ugyanígy Pál is igyekszik az általa meglátogatott és alapított gyülekezeteket a jó irányba terelni, akkor is, ha nehézségekbe ütközik. Ő megtette, amit lehetett. A gyülekezet felelőssége is, hogyan bánik a megtapasztalt szeretettel.
            A gyerekek figyeltek arra a történetben, hogy ne essen baja az osztályállatnak. Felelősségük volt a tanár előtt, a szülők előtt és az osztály előtt is. Ugyanígy nekünk is felelősségünk van a ránk osztott kegyelmi ajándékokkal, a ránk bízott közösségben, a ránk bízott testvérek között, s leginkább Isten előtt. Mindannyian szolgatársak vagyunk. Sáfárok, akikre rábíztak valamit, és a tanítványság és szolgálat megítélését az ember nem veheti ki Isten kezéből. Mert Jézus Krisztus vissza fog jönni, és ez a visszajövetel megvilágítja, felfedi és megítéli az ember cselekedeteit, gondolatait, szívének minden szándékát. Az ítélethozatal nem emberek dolga, és aki majd mindenkit megítél, az lát tökéletesen. Az Isten ügyében végzett munkát emberi ítélet nem tudja jellemezni maradéktalanul. Mégsem mindegy, hogy hogyan sáfárkodunk azzal a sok lelki kinccsel, amellyel Isten gazdagít minket naponként.
            Kedves testvérek, a mai igénk felvetheti bennünk azt a kérdést: lehet -e jó sáfárnak lenni? Kinek lehet? Pál apostol jó sáfár volt, vajon ma is vannak jó sáfárok? Mi lehetünk jó sáfárok?
            Hálát adhatunk azért, hogy Isten lelki ajándékokat ad nekünk. Hálát adhatunk azért, hogy Isten Jézus Krisztusban megerősítette szövetségét és Megváltott minket. Az ember és Isten kapcsolata Máriában, a megszületendő gyermekben összpontosult. Egy erős kapocs jött létre Isten és ember között. Ez a kapcsolat erősíti mindannyiunkat, akik itt vagyunk Isten házában, akik adventben újra és újra elcsöndesedünk, Krisztusra várunk. Mert Krisztus eljön. Eljön a mi életünkbe. Titkokat bíz ránk ma is. Az Ő szeretetéből táplálkozó titkot. Nincsen olyan ember, aki valamiképpen ne tudja Isten szolgálatába állni, aki ne tudna róla tanúskodni. Pál apostol üzenete mindenkinek szól, aki megismerte Isten igéjét, Jézus Krisztust. Nemcsak a lelkészeknek, nemcsak a hittanároknak, hanem minden keresztyén embernek. Felelősségünk van, hiszen ha úgy tekintenek minket, mint Isten titkainak őrzőit – és reménység szerint azok is vagyunk – akkor nem mehetünk el amellett, hogy mit teszünk, hogyan őrizzük ezt a titkot. Láthatóvá tesszük életünkben, szolgálattal és hálával éljük meg a gyülekezetben, vagy inkább elfojtjuk, igyekszünk válasz nélkül hagyni?
            Jézusnak mindenkinek választ kell adni. Isten választ ad az embernek, amikor az Ige testté lesz, amikor az ember és Isten kapcsolat a lehető legközelebb jön egymáshoz. Ő lehajol hozzád, a kérdés, hogy elfordítod -e a tekinteted, vagy összenézel vele és hagyod, hogy vezessen?
            Pál apostol kiemeli, hogy az Isten titkaival megbízottaktól elvárt a hűség. A követelmény a hűség. Nem az evangélium üzenetének a szavatosságáért, a minőségéért felelünk, hanem azért, hogy hogyan adjuk tovább, amit kaptunk. Isten megbízik bennünk. Nem rajtunk múlik a világ problémáinak megoldása, nem rajtunk múlik az egyház sorsa, hanem Istenen. De mindenki megtalálhatja a magához közelálló munkakört, amelyben hűen és hitelesen szolgálhat.
            A textus végén megvilágítja Pál az ítélet napját is, a mindennapok megítéltetését, a számonkérést. A végső ítéletre senki nem kapott felhatalmazást, hiszen az egyedül Istené. Nem kér tőlünk mást, minthogy hűségesen végezzük szolgálatunkat. A tiszta lelkiismerettel végzett munka sokszor eredményes, de tudnunk kell, hogy amit teszünk, mindig töredékes. De Isten elfogad minket, úgy ahogyan vagyunk, amilyenek vagyunk. Az Istennel való viszonynak része az őszinteség, a bizalom, amely azt is előre sejteti, hogy egy napon mindenről szó lesz. De bízhatunk Isten kegyelmes szeretetében Jézus Krisztusért, akire eljön, s akire várunk. Aki megtölti életünket örömmel és hűséggel. Advent harmadik vasárnapja (gaudete vasárnap) az öröm vasárnapja, amikor az Úr eljövetelének közelségét ünnepeljük. Karácsonyhoz közeledve Isten reménysége kísérjen minket, akinek kegyelmében és szeretetében bízunk, hiszen megmutatta azt, szeretett Fiában, Jézus Krisztusban. Mert Ő ad értelmet munkánknak és Ő ad értelmet egész életünknek is. Ámen.

Imádkozzunk!

Drága Mennyei Atyánk!

Köszönjük Neked, hogy elhívsz minket, hogy megszólítasz a te követésedre. Köszönjük Neked, hogy bízol bennünk és hűséget formálsz a szívükben. Köszönjük Neked ajándékaidat, hogy titkaidat megőrizhetjük és továbbadhatjuk. Kérlek, légy velünk egész életünkben és adj erőt, hogy mindig kitartsunk és hűséggel kiálljunk melletted. Kérlek, gondolj azokra is, akik ma nem lehetnek közöttünk, de gondolunk rájuk és a szívünkben hordozzuk őket. Köszönjük türelmedet és szereteted. Ámen.


Adventi rádiós áhítat a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskolában

Adventi Rádiós Áhítat
                              
1 Tim 1,14
„De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel.”

Kedves gyerekek, tanárok, iskolarádió hallgató munkatársak!

Pál apostol a mai igében fontos üzenetet fogalmaz meg számunkra. A Timóteusnak írt első levél egy olyan személynek szól, aki Pálhoz közel áll, aki Pál igehirdetése nyomán lett kereszténnyé és szoros kapcsolat van Pál és a levél címzettje között. Pál ebben a levelében azonban nemcsak Timóteust, hanem minket is megszólít. Hozzánk is közel hozza azt a tapasztalatot, amely megváltoztatta életét. Ez a tapasztalat pedig Isten bűnösöket megmentő kegyelme.
            Adventben járunk, már túl vagyunk advent második vasárnapján és sokszor hallottuk, hogy ez a várakozás időszaka, várakozunk és felkészülünk Jézus eljövetelére. Sokszor hallunk és beszélünk arról, talán az adventi időszakban még inkább, hogy meg kell vizsgálnunk életünket, helyet kell készítenünk életünkben az érkező Krisztusnak, az emberré lett Istennek, a Megváltónak. A mai igénk pedig arra is felhívja a figyelmet, hogy nem vagyunk egyedül ebben a tüsténkedésben, ebben az előkészítésben. Nem lehet ünnepelni az ünnepelt nélkül, csak úgy egymagunkban. Természetesen akarnunk kell nekünk is ezt a felkészülést, odafigyelést, várakozást, de valójában kegyelemből, Isten megmentő szeretetéből lehetünk képesek, a hit ajándékával és szeretetével befogadni az érkező Krisztust.
Pál a Szabadítóról, az Úr Jézus Krisztusról tesz bizonyságot, amikor elmondja, hogy ő volt az első bűnös, aki nagyon sok rosszat tett a keresztények ellen, mégis minden megváltozott, amikor találkozott Jézussal. Azt is hozzáteszi, hogy ő egy példa Jézus Krisztus által, az Isteni kegyelem példája, Isten végtelen türelmének a példája. Ezt az örömöt osztja meg ma is velünk, mert Krisztus célja nem az ember elvetése, hanem megmentése, a bűnök megbocsájtása, az elveszett ember megtalálása. Pál ezt úgy foglalja össze, hogy „igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse…”
            Így amikor az Ő érkezésére készülünk, akkor egyúttal az ő kegyelmében és türelmében is bízunk. Bízunk abban, hogy meghalljuk az Ő kopogtatását és a prímán előkészített szobáinkban méltón elszállásolhatjuk. Tudjuk, hogy az Ő segítségére szorulunk, és bízhatunk abban, ha belső szobánk talán még nem is annyira rendezett, kicsit hiányos, esetleg rendetlen, akkor is minden rendezetté válik az Ő belépésére, hiszen Ő az, aki által minden a helyére kerül életünkben. Adventben újra lehetőségünk van kicsit elcsendesedni az órák között a szünetekben, a hétvégén a nagymamánál, nagypapánál, és úgy általában a tanulás, edzés után is. Figyelhetünk rá, hiszen mindig ott van mellettünk és meg akar ajándékozni minket szeretetével. Ő az, akit ünneplünk, Ő az, aki miértünk adatott, Ő az, aki által ünnepelni tudunk, Vele van miért ünnepelnünk. Krisztus hirtelen és szeretettel tud belépni életünkbe, megváltoztatni minket, az Örök élet reménységével. Eljön életünkbe, mert Ő az Úristen ajándéka. Ámen.

Imádkozzunk!

Drága Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked, hogy felénk fordítod arcod és kegyelmedben bízhatunk. Kérlek, adj erőt és türelmet, hogy belső szobáinkban rendet rakjunk és felkészülten várjuk szeretett Fiadat, akit ajándékként küldtél minekünk, aki meghalt miértünk, a mi bűneinkért. Hálát adunk Neked nagy szeretetedért.

Miatyánk.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

2016. november 9., szerda

Prédikáció - Hatodév - Soltvadkert - Szentháromság ünnepe után 23. vasárnap

Kegyelem Néktek és békesség, Istentől, ami Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Textus: ApCsel 8, 26-40 (Szentháromság ünnepe után 23. vasárnap)


Kedves Gyülekezet,

            Nemrégiben azt mondta nekem valaki, hogy sokszor érzi úgy, hogy amikor nem sikerülnek az eltervezett dolgai, amelyekért annyit küzdött, amelyekre olyan sokat készült, mindig eljön a pillanat, amikor megérkezik Valaki és egyszerre minden helyreáll. Jó érzés tölti el és minden a helyére billen. Amikor ötödéves teológus voltam és az egyik dunántúli gyülekezetben végeztem szolgálatot, egy, a karzaton, az édesanyja ölében ülő kisgyermek volt az, aki erőt és segítséget adott, amikor gondterhelten, fáradtan mentem fel a szószékre. Nagyon izgultam, és amikor felnéztem, azt láttam, hogy ez a kisfiú mosolyogva néz rám és integet nekem. Hirtelen én is elmosolyodtam és azt éreztem legbelül, hogy nyugodj meg, nem lesz itt semmi baj. Vissza tudunk emlékezni arra, hogy ilyen konkrét esetekben is érkezik számunkra valaki, aki a nehéz helyzetekben segítséget nyújt, soha nem érezzük magunkat egyedül.
            Mert időnként kell a segítség. Akkor is, ha rutinosak vagyunk a szakmánkban, akkor is, ha valamit már százszor elvégeztünk és úgy érezzük, hogy sosem hibázhatunk abban a tevékenységben, akkor is, ha egy-egy feladat hallatán rögtön bevillan a megoldás a fejünkben. Időnként mégis előfordul, hogy megakadunk. Még a legrutinosabbakkal is. Ilyenkor nincs más hátra, mint átgondolni, hogy ki az, akitől segítséget kérhetünk, ki az, akire mindig számíthatunk, vagy aki ért egyáltalán az aktuális dologhoz.
Persze nem könnyű dolog segítséget kérni, pláne olyantól, aki előtt szégyelljük, hogy nehézséggel küszködünk, mégis valaki könnyebben, valaki nehezebben, de segítséget kérünk és az eredmény végtére is ugyanaz: időnként segítségre szorulunk.
Krisztus belépése életünkbe egy váratlan, de pozitív megérkezés és segítség. Kicsit olyan ez, mint amikor az erdőjárók, túrázók váratlanul eltévednek. Órákig bolyonganak az erdőben és nem látnak semmilyen jelzést. Kezd elfogyni a vizük is, az ég is kezd besötétedni és mihamarabb meg kellene találni a helyes utat. Elindulunk egyszer ebbe az irányba, aztán a másik irányba és tanácstalanul, szinte kétségbeesetten próbálkozunk kitörni a fák sűrűjéből, megismerni valamit, amelybe kapaszkodhatunk. Aztán amikor a legkevésbé számítunk rá, amikor már azon gondolkozunk, hogy menedéket kellene keresni éjszakára, hirtelen megpillantunk egy forrást és mellette egy jelzést, amelyet felismerünk, amely utat mutat nekünk, ugyanúgy, ahogy az etióp kincstárnoknak is hirtelen megjelenik az életében Jézus Fülöpön keresztül. Felszabadulunk és megkönnyebbülünk, szinte újra visszakapjuk az erőnket, amellyel már bátran indulunk tovább a helyes úton. A felismeréstől és az örömtől gyorsabban szedjük lábainkat és alig érezzük a korábban ránk törő fáradtságot, a rémületnek már nyoma sincs.
            Ilyen változásokat, felismeréseket tud hozni az Úr a mi életünkben is. Az Úr érkezésére nem lehet elég alaposan felkészülni, hiszen Ő váratlanul és nagy szeretettel képes belépni életünkbe, ahogyan a mai igében is olvassuk. Az új élet lehetőségével áll mellénk és kínálja fel, azt, amit mi a saját erőnkből sohasem tudnánk elérni.
A néptelen út, amelyre Fülöpöt vezeti, mégis összehozza valakivel. Összehozza valakivel, akinek segítségre van szüksége. Valakivel, akinek nagy vagyona, hintója van, valakivel, aki elment Jeruzsálembe Istent imádni. Összehozza egy olyan emberrel, aki fennhangon Ézsaiás prófétát olvassa és valószínűleg megértett és megérzett valamit Isten akaratából. Ez a valaki pedig olyan segítséget kap, amely az egész életét megváltoztatja és boldoggá teszi. Egyszerre megérkezik valaki és hirtelen minden a helyére kerül. Mert aki Fülöpöt a néptelen útra küldi, sokkal többet lát és meg akar minket ajándékozni.
            „Íme, itt a víz!” Az egyik kedves animációs filmben az állatok kétségbe esnek, mert az emberek az erdőben gátat építettek és elapasztották a vízforrásokat. Az emberekről nem tudnak, csak azt veszik észre, hogy napról-napra kevesebb a víz és a kiszáradás veszélyezteti őket. Páran kétségbeesésükben útra is indulnak, hogy megkeressék a probléma okát és rátalálnak az emberekre. Ott állnak a gát előtt és azon gondolkoznak, hogyan lehetne átszakítani azt. Az elefánt megpróbálja testével felborítani az egymásra rakott fákat, a torlaszt, de azok meg sem moccannak, még az ő hatalmas súlyától sem. Közben az emberek észreveszik, hogy mi történik és megpróbálják elkergetni az állatokat. Nemcsak a gáttal, hanem az emberekkel is meg kell küzdeniük. Ekkor az állatok kitalálják, hogy csak együttes erővel, egy testet alkotva tudják áttörni a gátat, így az oroszlán, a víziló és a zebra a magasból leugorva, az emberek elől menekülve vetik magukat a mélybe, hogy együttes, nagy lendülettel kimozdítsák a gátat a leggyengébb részén. A gátat sikerül átszakítani, ők pedig a vízbe esnek. Nem esik bajuk, a víz magával sodorja őket és végül velük együtt újra lezúdul az állatokhoz, akik így megmenekülnek.
            Gyakran mi is szomjúhozunk, mint ebben a mesében. A kincstárnok hatalmas utat tesz meg azért, hogy eljusson Jeruzsálembe, hogy Izrael Istenét imádja. Vágyott valamire, ami teljessé teszi az életét, ahogyan időnként mi is érezzük, hogy valami hiányzik, kell valami, ami teljessé teszi a mi életünket is. Talán nem találta meg Istent, de Isten megtalálta Őt és Fülöpöt arra indítja, hogy bátran lépjen rá a néptelen útra, mert küldetése, feladata van, és később látjuk, mindez egy ember megtéréséhez vezet.
Talán Etióp kincstárnokként lapozgatunk a Bibliában, olvassuk a prófétákat, kérdésekre keresünk választ. Van, amit azonnal nem értünk, de idővel rájövünk, hogy miért is történt mindez és előfordul, hogy igehelyek, textusok életünk részévé válnak, bizonyos élethelyzetekben eszünkbe jutnak. A megújulás és a felismerés lehetősége ez. A hitünk megerősítéséé. Amikor eltűnik az a bizonyos gát, ami elzárja életünk vizét tőlünk. Mert vannak olyan pillanatok, amikor elakadunk és nem értjük, hogy mi miért van, mégis segítséget kapunk magunk mellé és hirtelen elmúlik a szomjúságunk.
            Az etióp kincstárnok segítséget kér Fülöptől. Fülöp megkérdezi, hogy érti-e a kincstárnok, amit olvas. A kincstárnok pedig kijelentésében segítséget kér és kérdez, mert meg akarja érteni, hogy ki az, aki áldozatot vállalt értünk. Fülöp pedig hirdeti neki Krisztust. Tanúskodik mellette, talán ő is érzi, hogy itt a pillanat, a kincstárnok kérdéséből kiindulva lehet és kell bizonyságot tenni Krisztusról, a Megváltóról.
            Valami történik. Együtt haladnak tovább az úton, és amikor valami vízhez érnek, a kincstárnok azt mondja, hogy itt a víz, mi akadálya lenne annak, hogy megkeresztelkedjem?
            A keresztség egyenlő az újjászületéssel. Nekünk mi a válaszunk, mi akadálya lenne annak, hogy megkeresztelkedjem? Mi akadálya lenne annak, hogy naponként újjászülessek? Elég lehet egyszer átesni ezen a folyamaton, mint egy vizsgán, azután el is felejthetem az egészet? Vagy minden nap próbálok újra felelni a kérdésekre, újra felelni Krisztus hívására? Szomjúhozom e Isten igéjére, a Bibliára? Szomjúhozom –e Krisztusra, az Ő egyszülött Fiára? Fülöp így válaszol nekünk: „Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet.”
            Érdekes Fülöp válasza egy olyan időben, amikor a keresztség sokszor kimerül egy családi, ünnepi alkalom formájában. Fülöp előtt áll egy ember, aki nem csupán formalitásból, hanem valamit megérezve, megtapasztalva mondja: miért ne keresztelkedhetnék meg? Én sem vagyok kizárva. Én is érzem, tapasztalom azt, amit azok a szülők, akik idehozzák gyermekeiket Isten elé. És bizonyságot tesz: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.” A kincstárnok megtér és megtérése után hitvallást tesz. Megtapasztalta az Úr Jézus Krisztust és megvallja hitét is.
Az óvodában nemrég egy rajzpályázatra készültek a gyerekek, a pályázat címe: Hitvallás és szabadság - avagy Mit üzen Nekem a reformáció? Mit jelent számomra, hogy evangélikus vagyok? Én is részesültem abban a szerencsében, hogy az elkészült rajzokat megnézhettem. A rajzokat megtekintve pedig jó érzés volt látni, hogy a gyerekek hogyan tudják megfogalmazni keresztyénségünket, evangélikus identitásukat és hogyan tettek őszinte hitvallást. Azóta azt is tudom, hogy nálunk még a csiga is evangélikus és a traktor kerekére is kerülhet Luther-rózsa vagy éppen az óvó néni hosszúra rajzolt keze mindenkire vigyáz, és egész alakja keresztet formál. Nem beszélve a sok állatról, színekről, vidám arcokról, amelyeket lerajzoltak a gyerekek. A bátorság és magabiztosság sugárzik a rajzokból, a sok szín megeleveníti ezeket, miközben felnőttként talán arra gondolunk, vajon mi hogyan rajzolnánk le, hogyan tennénk hitvallást Krisztusról? Vajon nekünk is ilyen színes műveink születnének?
            Nem könnyű bizonyságot tenni és érdemes feltenni a kérdést, hogy tudjuk e együtt mondani ezt a bizonyságot az etióp kincstárnokkal. Tudjuk e mondani akkor is, ha nem működik az életünk, ha éppen rendben megy minden.
            Az etióp kincstárnok új életet kapott. Külsőleg nem változott, de Fülöp elragadtatása után boldogan megy tovább. Örvendezve. Lelkiekben újjászületett. Belsőleg megújult. A vizet szomjúhozta. Azt a vizet, amely élő és éltető, látható jel mindannyiunk számára, de az új élet is kapcsolódik hozzá Isten igéjével. Nem átplasztikázták, nem megváltoztatták valamilyen eszközzel a gondolkodásmódját, nem befolyásolták mindenféle trükkel, hazugsággal: megéreztették vele Krisztust. Isten az, aki beavatkozik, s bár nem mindig látjuk, mégis ott van és érezteti magát. Közelünkbe lép, hogy ölelésével megnyugtasson, akkor is. Nemcsak csillapítja, hanem elveszi szomjúságunkat. Őszintén lép hozzánk közel, és segítséget ad. S olykor segítőket küld mellénk. Azért, hogy mi is örvendezzünk, bizonyságot tehessünk az őtőle kapott ajándékról. A megtéréséből vallástétel lesz, hiszen személyesen tesz bizonyságot a Megváltóról.
            Van valaki, aki mellénk ül. Bár Fülöp amilyen hirtelen megjelenik a kincstárnok életében, olyan gyorsan tűnik el, mégis az igehirdetése folytatódik, munkálkodik benne. Biztosan vannak nekünk is olyan történeteink, amikor valaki olyan nagy hatással volt ránk, de aztán hirtelen eltűnt az életünkből valamilyen okból. Talán egy pillantás, egy rövid beszélgetés vált életünk részévé és változtatott meg bennünket. De nem felejthetjük el, hogy Fülöp felhasználta az írott igét is. Isten írott szava drága eszköz, amelyen keresztül megszólalhat az ige és megszólíthat bennünket.
            És nem számít a bőrszín, a fogyatékosság, az, hogy éppen nehéz helyzetben vagyunk. Nem számít, hogy a rutinos dolgaink is nehézségekbe ütköznek olykor, nem számít a tisztség, mert a Fülöp által hirdetett Úr mindenkiért meghalt és feltámadt, az Ő jelenlétében pedig eltűnnek a különbségek. Személyesen szólít meg és minden ember életében munkálkodik. Őrá szomjazunk. Az Ő felismerése és a benne való hit újítja meg életünket.
Jézusra mindenkinek választ kell adnia. Vagy igent, vagy nemet. A kincstárnok elzavarhatta volna a hozzá lépő Fülöpöt, minek zavarta meg őt olvasás közben? Megkérdezhetünk tőlünk is, hogy minek jövünk megint vasárnap templomba, minek fecséreljük erre az időnket? De az is lehet, hogy mellénk ültetjük Fülöpöt, ahogyan a kincstárnok tette. Az időnket pedig úgy is eltölthetjük, hogy együtt imádkozunk, hallgatjuk Isten igéjét a templomban.
            Bár a kincstárnok ugyanaz maradt, aki volt, mégis nagy változás történt az életében. Isten gyermeke lett. Bár Fülöp amilyen gyorsan jött eltűnt, de az a csoda, amit átélt, nem tűnt el az életében. Mint mikor felhívjuk Kedvesünket csak azért, hogy megmondjuk, hogy Szeretlek. Aztán letesszük a telefont, mert dolgoznunk kell. Valahogy így érkezhetett meg Fülöp egy olyan Szeretettel, amely egyenesen Istentől jön. Váratlanul és szeretettel ölelte át Isten. Szeretettel hívta fel és szeretettel tette le a telefont, hogy ez a hálózat soha ne szakadjon meg. Azért, hogy mellettünk legyen és azért, hogy életünk legyen. Ámen.

Imádkozzunk!

Mindenható Mennyei Atyánk!

Köszönjük Neked, hogy Te mindenkinek megadod a lehetőséget a Veled való találkozásra, szereteted megtapasztalására. Köszönjük, hogy nemcsak megismertetsz bennünket igéddel, hanem válaszolhatunk is rá, személyesen hitvallást tehetünk. Kérünk, adj erőt, hogy merjük felvállalni azt a szeretetet, amelyet Tőled kaptunk és köszönjük, hogy új életre vezetsz bennünket. Kérünk, áldd meg gyülekezetünket, s mindazokat, akik mellettünk vannak és gondolj azokra is, akik most nincsenek köztünk, de szívünkben hordozzuk őket. Köszönjük ajándékaidat, a felismerés, megtapasztalás, hitvallás és új élet lehetőségét. Ámen.

Prédikáció - hatodév - Soltvadkert - Szentháromság ünnepe után 18. vasárnap

Kegyelem Néktek és Békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.

Hallgassa meg a gyülekezet a mai vasárnapra, Szentháromság ünnepe után 18. vasárnapon a prédikáció alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk (Mt 22, 34-46-ig) a következőképpen. Ámen.

Kedves Gyülekezet,

            Egy, régen látott film elevenedett meg előttem, amikor elolvastam a mai nap textusát. A film főszereplője egy férfi és egy nő, egy férfi, aki keresi a párját és egy nő, aki szintén ezzel a szándékkal körbeutazza a világot, mígnem egymásra találnak. A sablonos történet (hiszen szinte minden romantikus film így kezdődik és végződik) aligha lenne érdekes, ha nem mondanánk hozzá, hogy a férfi biztosításokkal, balesetbiztosításokkal foglalkozik. Egy számítógépes programmal állandóan kockázati tényezőket elemez, valószínűséget számol, igyekszik a céget és a saját életét is bebiztosítani azért, hogy nagy valószínűséggel egyik döntése se legyen értelmetlen, s ne adjon ki túl sokat értelmetlen dolgokra, ne fecsérelje az idejét értelmetlen kapcsolatokra, a szerelmi kapcsolatokat is beleértve. Ez a görcsös ragaszkodás már látszólag abban is megakadályozza, hogy igazi, saját és helyes döntéseket hozzon. Saját szerelmének adatait is betáplálja abba a mindentudó szoftverbe, amivel még sosem tévedett: és a szoftver a szerelmét abszolút nem ajánlja, mint hozzávaló, ideális partner.
            Szerintem nem árulok el titkot, sőt lehet, hogy közben már magunktól is kitaláltuk, ha elmondom, hogy ez a kapcsolat létrejön. És boldogan élnek együtt, a fiú és a lány, amíg meg nem halnak. Hiába a mindent-tudó szoftver, hiába a sok erőlködés, hogy mindent bebiztosítsunk magunk körül: a valódi érzéseket és a valódi értékeket nekünk kell meglátni, felismerni. Hiába hisszük azt, hogy csak mi cselekszünk helyesen és csak mi lehetünk jó emberek, rá kell jönnünk, hogy a valódi értékek nem saját cselekedeteinkben, gondolatainkban vannak, hanem abban, akit ha felismerünk, megváltozik az egész életünk.
            Az embernek alapvető tulajdonsága, hogy kíváncsi és szeret kérdezni, még akkor is, ha a kérdése mögött nem a jó szándék vezérli, ha egyfajta kísértés is benne van a háttérben. A felolvasott igeszakaszban most egy törvénytudó lép elő azért, hogy a vitákat nyert Jézust sarokba szorítsák, tanácskozásra gyűlnek össze, hogy bevessék a megfelelő eszközt Jézus ellen.
A törvénytudó kíváncsisága mögött valószínűleg az is állhatott, hogy az írástudomány által meghatározott 613 „isteni” rendelkezés átláthatatlan sokaságában, fontos volt neki a kis és nagy parancsolatok közötti különbségtétel és esetleg az, hogy hátha tud Jézus olyat vagy olyanokat mondani, amelyek felülírják a többit, esetleg megkönnyítik ezeket, ezeknek értelmezését, használatát. Gyakorlatukban be akarták biztosítani magukat, ahogyan a filmben említett férfi is így tett minden aprósággal kapcsolatban. Éppen ezért nagyon ügyeltek minden egyes rendelkezésre, azoknak a megtartására, de cselekedetük és tudásuk felszínes maradt: bár külső szemmel talán a tökéletes hívőt, Istenben bízót testesítették meg, belülről mégis üresek maradtak, embertársaikat lenézték. Hiába tehát a sok cselekedet, ha ezek nem őszinték, és ha csak az a lényeg, hogy magunkat látszólag biztonságban érezzük, tettünket minél több ember lássa.
            A másik motivációs tényező pedig lehet az, hogy a törvénytudó talán pont abban bízott, hogy Jézus törvényben való járatlansága kitudódjon a beszélgetés, vita közben. Hátha olyat mond, amivel meg lehet fogni, meg lehet támadni. Bárhogy is látta és akarta megkísérteni Jézust, Jézus az egész törvényhez való viszonyulást, a kiindulópontot fogalmazza meg. A kiindulópont pedig a Szeretet.
            Az a szeretet, ami a mi életünket is mozgásban tartja. Ahogy már az említett filmben is felmerült, hiába a sok védőfal felépítése magunk körül, ha pont ezek miatt nem tudunk lépni, s hiába, ha a valódi értékek nehezebben jutnak el hozzánk. Ebből kilépve azonban megláthatjuk az igazi szeretetet, ami számítógéppel nem mérhető, ami egész életünket átjárja. Ami nem külsőségekre és nagy szavakra épül, hanem ami apró mozdulatokban és egymás valódi szeretetében mutatkozik meg.
            A kiindulópont pedig az Isten iránti szeretet és a felebarátunk iránti szeretet. Isten iránt mutatott szeretetünket pedig felebarátunk iránti szeretetünkkel mutatjuk meg. E kettőt Jézus egymás mellé helyezi. Hiszen Isten szeretetéből következik felebarátunk szeretete, s a felebaráti szeretet gyakorlásával mutathatjuk meg Isten iránti szeretetünket.
            A már említett filmben eljön az a pont, amikor a szeretett nő együtt utazik párjával egy hajón és viharba kerülnek. A vihar miatt elönti a hajót a víz és menteni kell a menthetőt, a férfi laptopját is. A nő ekkor észreveszi, hogy ő maga is be van írva a mindent-tudó-bebiztosító szoftverbe, csakhogy a szoftver nagy betűkkel jelzi ki, hogy „nem ajánlott”. Ekkor természetesen meglepődik, mérges lesz, sírni kezd és kérdőre vonja a férfit a süllyedő hajón. A férfi próbálja megmagyarázni a dolgot, de nem sikerül neki. Egyáltalán miért akarja tesztelni őt külső tulajdonságok, végzettség stb. alapján, amikor szeretik egymást? Vagy talán egy teljesen más, a valóságtól jelentős mértékben eltérő képet alkottak egymásról és abba szerettek bele?
            Mit gondoltok rólam? Ki nekünk a Krisztus, Soltvadkerti gyülekezet? Egy olyan személy, akit állandóan tesztelni akarunk, vagy aki talán eszünkbe sem jut? Vagy Isten Fia, aki közöttünk jár? Egy félreértett szerelmes, akit valójában óvatosan kezelünk, vagy tényleg az az Úr, akiben megbízunk, és akinek szavai alapján halljuk és értjük a Nagy parancsolatot?
            Az ifis csoporttal ebben az évben arra a kérdésre keressük a választ, hogy Hogyan látnak mások, milyennek lát Isten? Az iskolai áhítatokon arról hallunk, hogy milyen az Isten? Mi milyennek látjuk magunkat és milyennek látjuk Istent? Vajon mások látják rajtunk, hogy bár nem mondjuk, Krisztusra szorulunk? És vajon, ha látják rajtunk, akkor odalépnek hozzánk, s felebaráti szeretettel fordulnak felénk? Mit jelent nekünk Krisztus? Azt, akit szeretünk teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből?
            Ahhoz, hogy kérdéseket tegyünk fel és válaszoljunk meg, ahhoz bátorság kell. A film végén az egész életét bebiztosítani kívánó főszereplő bebizonyítja szerelmének, hogy túl tud lépni azokon a korlátokon, amelyeket valójában saját maga állított fel magának. Azokon a korlátokon, amelyek megépítésére semmi szükség nem volt, hiszen önmagát zárta bele, miközben végig ki akart belőle szabadulni.
            Isten szeretetét megélni és továbbadni ilyen szabadságot ad. Az ember pedig folyton próbálja ezt a szeretetet megtapasztalni. A hozzánk forduló Isten, aki emberré lett és meghalt értünk, ma is keres minket szeretetével. Erre a megkeresésre kell válaszolnunk. A keresés hatóereje is Isten, ahogyan Szent Ágoston is belátta ezt. Istent keresve bejárta több utat is, járt világi örömökben, filozófiában, tudományban. A sok zsákutca után látta be, hogy mindvégig Isten volt a hatóereje. Nála talált otthonra.
            Az út megtalálása nem mindig könnyű, tele van mélységekkel és magasságokkal. Az ember, azonban amikor felér a hegyre, akkor csak a következő hegycsúcsot látja maga előtt! És ilyenkor nem felejthetjük el, hogy a következő csúcs eléréséhez le kell mászni a hegyről és tovább kell menni, felfelé...
                                                                                                                                                Ámen

Imádkozzunk:

Drága Istenünk, Mennyei Atyánk!

Köszönjük Neked, hogy te kérdezel minket, hogy ki vagy te a mi életünkben. Kérünk, légy közöttünk és segíts, hogy a te szeretetedre való vágyakozás soha ne szűnjön meg bennünk. Add, hogy észrevegyük jelenlétedet, hogy mi is jelen lehessünk mások életében, szeretetben és békében. Kérünk, add áldásodat gyülekezetünkre és gondolj azokra is, akik ma nem lehetnek itt közöttünk, de szívünkben hordozzuk őket. Légy velünk áldásoddal, Köszönjük! Ámen.

2016. április 10., vasárnap

Prédikáció - Budavár - 2016.04.10. - Zenés ifjúsági istentisztelet

Húsvét utáni 2. vasárnap Misericordia Domini 1 Pt 2,20b-25

Kegyelem Néktek és Békesség, Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet húsvét utáni második vasárnapon az igehirdetés alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk Péter első levelének második fejezetében, a huszadik verstől a huszonötödikig a következőképpen:

20”De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. 21Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: 22ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, 23mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. 24Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg
25Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.”

Kedves Gyülekezet, 

Engem keres Jézus. Ha az elsős hittankönyvet lapozzuk, észrevehetjük, hogy van egy lecke benne ezzel a címmel. A cím alatt pedig egy gyönyörű képet helyeztek el a szerzők, rajta hegyekkel, emberekkel, házakkal, állatokkal. Az állatok közül pedig hangsúlyt kapnak a bárányok. Sok-sok bárány szóródott szét a képen, akik elkóboroltak. Valamelyik bement egy házba, az egyiket elkapta egy sas, megint másik a bozótban bújt el. A hittanórákon a gyerekek a kép láttán örömmel fogtak színes ceruzát a kezükbe és nagy lelkesedéssel kezdték el megkeresni az elveszett bárányokat. A megtaláltakat be is karikázták és gondosan ügyeltek arra, hogy egyik se maradjon egyedül. Képzeletben összegyűjtöttük és biztonságba helyeztük őket. Jézus minket is személyesen megszólít, összegyűjt, mint bárányait. Keres minket és választ vár tőlünk az ő megkeresésére. A gyerekek átérezték azt a lelkesedést és segíteni akarást, amellyel Jézus is hozzánk fordul. Megtapasztalták, hogy milyen öröm a bárányok megtalálása és Jézus milyen örömmel fordul felénk is, hogy közel tudjon minket magához és ne kerüljünk veszélybe.
Minket keres Jézus. Ha az elveszett juh példázatára gondolunk, eszünkbe jut, hogy Jézusnak minden bárány ugyanolyan fontos. Képes otthagyni a többit azért, hogy azt az egyetlen elkóboroltat is megtalálja. Hozzátartozunk. Engem is keres és a jó irányba terel. A jó pásztor életét adja a juhokért, hogy azoknak életük legyen. A gyerekeknek megrajzolt feladat aranyos és lelkessé teszi az embert, de mélyebb tartalommal is bír, ami a mai vasárnap textusában is megtalálható.
A könyörületes Isten emberré lett és közel jött hozzánk. A juhokat megszólítja és szeretettel fordul felénk. Bár úgy tűnhet, hogy Péter Jézus szenvedését és türelmét passzívan mutatja be, mégis tele van dinamikával ez az igeszakasz. Péter felszólít bennünket arra, hogy Krisztusra tekintve maradjunk meg a nehézségekben. Jézus nyomdokaiba kell lépnünk, aki bár semmi rosszat nem tett, mégis a keresztfára került. Az igeszakasz feszültsége, hogy a szenvedő Krisztus némaságában és türelmében is folyamatosan cselekszik: bűneink terhét viszi magával és áldozatot vállal értünk. Az elkóborolt bárányokért, a bizonytalankodókért. A tanítványokért, akik hiába látták az ő hatalmát, mindig maradtak kérdések a szívükben. Amikor egészen távolra kerülünk tőle, amikor úgy érezzük, hogy a sas erős szorításából nem tudunk szabadulni, akkor lép oda és segítő kezét nyújtja. A benne való bizalom és az általa megvalósult jó cselekvés a hit gyümölcse. Ezt a gyümölcsöt azonban nem biztos, hogy a világ is úgy értékeli, ahogyan mi. Ami nekünk gyümölcs, az lehet, hogy a másik szemében méreg.
Péter levele nehéz körülmények között élőkről beszél. Fő témája, hogy hogyan maradhat meg az ember Krisztus visszajöveteléig a megpróbáltatások között. Szűkebb kontextusban a szolgák tűrésére vonatkozik az apostol tanácsa, de általánosságban is igazak az apostol szavai. Péter kitartásra ösztönöz Krisztus által. A jó cselekvése nem mindig jár együtt barátságos tekintetekkel a többi ember részéről. Egy ilyen helyzetben születik meg a felszólítás és rámutat arra, hogy Krisztus a mi gondviselőnk és az ő sebei által gyógyultunk meg. A teljes reménytelenségből emel fel és ad erőt az igazság megéléséhez. Ezt pedig senki nem veheti el tőlünk. Ő maga vezet vissza a nyájhoz, amelytől elszakadtunk. Péter emlékeztet bennünket arra is, hogy milyenek voltunk, mielőtt találkoztunk vele, és milyenek vagyunk most és milyenek lehetünk, ha rá bízzuk életünket. Elmondja, hogy már megtértünk és igyekeznünk kell meghallani az ő szavát.
A textus egyúttal kérdéseket is indít el bennünk, ami a kor emberében is megfogalmazódhatott: Miért tűrjük a szenvedést? Miért kerülünk távol tőle, Jézustól? Mikor lesz ennek vége?
Szenvedés mindig is volt és lesz is. Azonban Jézus útját érdemes követni, ami a türelem. Ebben az útban benne van a szenvedés is, de reménységünk, hogy egyben az ő jelenlétével is számolhatunk. Az ő szenvedésének célja van, mégpedig a mi örök életünk. Ha vele járunk az úton, akkor jelenlétében tudhatjuk, hogy célja van velünk. A könyörülő Isten mutatkozik meg a vele való találkozásban, s a Jó pásztorba vetett bizalom magasztalást és örömöt vált ki az emberből.
Tűrni nem könnyű dolog, sokszor hallom azt az emberektől, hogy pl. „ezt nem vagyok hajlandó eltűrni!” Ösztönösen is lázadunk az ellen, ami fogva tart, legyenek ezek fizikai fájdalmak vagy lelki próbatételek. Ebből a fogságból Krisztus tud megszabadítani. Azt is látnunk kell, hogy az Isten bárányának türelme nem egyszerű beletörődés az eseményekbe, hanem céltudatos és harcos szenvedés. Ha vele együtt járunk, akkor a Jó pásztort követjük, benne bízva tudunk tűrni és megerősödni. Baldermann mondja azt, hogy nemcsak a beteljesedett örömért lehet hálát adni, hanem a még be nem teljesültnek is. A Krisztusba vetett reménység magasztaló a legnehezebb órákban is, mert tudjuk, hogy ő már győzött a bűnök felett. A Zsoltárok is arra mutatnak rá, hogy az Istenbe vetett bizalom magasztalja őt a nehézségekben is. Nem feledkezik meg a rosszról, de tudatában van a jónak és az Istenbe vetett bizalom előre örömmel tölti el az embert nehéz időszakokban is.
A Jó pásztor maga az élet és az élő reménység. A megkötöző kísértésekből általa szabadulunk meg. Ő már kiállta a fájdalmakat és magunkkal vitte bűneinket, hogy életünk legyen. Nem ismeretlen számára a mi fájdalmunk és a mi örömünk. Ő követésre hív el bennünket, hogy örök életünk legyen és őt követve az élő Krisztus élő gyülekezetévé válhatunk. A hét igéje mindezt így foglalja össze: „Én vagyok a jó pásztor. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik.” (Jn 10, 11.27.28.) Ámen

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! 
Köszönjük Neked, hogy könyörületes Úr vagy és látod nehézségeinket. Köszönjük, hogy örömre fordítod fájdalmas perceinket, akárcsak a gyermekét szülő anya szenvedéseit, akit új élettel ajándékozol meg. Kérünk, segíts, hogy Fiad megkeresésére reagálni tudjunk és benne bízva türelmesek és kitartóak legyünk a mindennapi szolgálatainkban. Áldd meg gyülekezetünk segítőit, tagjait, lelkészeit, s kérünk, gondolj azokra is, akik most nem lehetnek itt, de szívünkben hordozzuk őket. Add, hogy hangodra hallgassunk, és mindig kövessünk Téged. Ámen

Az Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat az Úr Jézus Krisztusban. Ámen

2016. február 21., vasárnap

Prédikáció - Budavár - 2016.02.21.

Kegyelem Néktek és Békesség, Istentől, a mi Atyánktól, s az Úr Jézus Krisztustól! Ámen

Hallgassa meg a kedves gyülekezet böjt 2. vasárnapján a prédikáció alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk az első thesszalonikaiakhoz írt levél negyedik fejezetében, az első verstől a nyolcadikig a következőképpen:

1Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek - s amint éltek is -, ebben jussatok még előbbre. 2Hiszen tudjátok: milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében. 3Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, 4hogy mindenki szentségben és tisztaságban tudjon élni feleségével, 5nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent; 6és hogy senki túlkapásra ne vetemedjék, és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk róla. 7Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre. 8Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem az Istent, aki Szentlelkét is reátok árasztja.”

Kedves Gyülekezet,

            böjt 2. vasárnapján egy intés hallhattunk a felolvasott igeszakaszban, amely a megszentelődésre hív el minket. A mai vasárnap elnevezése reminiscere, az Úr megemlékezése irgalmáról. A 25. Zsoltár így írja le: „Emlékezzél meg, Uram, irgalmadról.” A vasárnaphoz hozzátartozik a küzdelem és a hitbeli alázat témája is. Ahogyan múlt vasárnap – Invocavit vasárnapján – az Urat segítségül hívtuk és ő meghallgatott, úgy hív minket a mai ige a megszentelődésre. Múlt vasárnap Jézus megkísértése volt az oltári előtti ige, ahol tapasztalhattuk, hogy maga Krisztus is engedelmességgel fogadja el feladatát és nem nyúl isteni eszközökhöz saját érdekében. Böjt második vasárnapján az engedelmesség szintén megjelenik: az Isten akarata szerint élni, az ő elhívására hallgatni és benne bízni.
Reményteli, hogy az Úr a maga közösségébe hívott el, ezáltal megszentelve minket. A megszentelődés pedig az emberhez tartozó feladat és folyamat. A megszenteltség alapjára épülő emberi cselekedet és hit válik megszentelődéssé, s az ember – kegyelemből – a mindennapokban egyre közelebb kerülhet Istenhez.
            Az első keresztyének három évig készültek a keresztségre. Böjti időszakban kezdődött a felkészítés, s minden keresztelésre készülő mentort kapott. Ez azzal is együtt járt, hogy állandó erkölcsi ellenőrzés alatt voltak. A mai igeszakasz is utal erre a rendre és a megszentelődés kapcsán a helyes életvitelre, amelynek egyik gyümölcsöző eredménye a közösség, a gyülekezet összetartása is egyben. Az Isten akarata szerinti élet az üdvösség felé mutat, s az Istent ismerő ember felül tud kerekedni kívánságain, hit által, Isteni kegyelemből. Pál levele rámutat az egészséges emberek közötti kapcsolatra is, illetve kiemelendő az Isten és ember közötti kapcsolat. Az új élet lehetősége magától Istentől jön, s az új alapokra helyezett élet számára a túlkapás, csalás háttérbe szorul, mert átveszi helyét a hitbeli alázat és az Isten akarata szerinti élet.
            A mai élménytársadalomban az erkölcsi fogalmak és kapcsolatok relatívvá váltak. Az értékrendünk sok esetben elcsúszott, s sokszor már alapelvekkel sem rendelkezünk. Ahol nincs alapelv, ott viszont nem tudunk etikáról beszélni. Böjt második vasárnapja felhívja a figyelmünket arra, hogy ismét érdemes Istenhez fordulnunk, hogy helyrebillentsük elcsúszott értékrendünket. Az ő közbeavatkozása, s a mi küzdelmünk összefonódik, s ez az egyik reménysége a mai vasárnapnak. Pál intésében és kérésében nem saját apostoli tekintélyét használja fel, hanem a már megkezdett úton való járásra mutat, Jézus Krisztusban. Utal arra is, hogy a fejlődés fontos része az életünknek: az Istennek való szolgálatban jussanak még előbbre, s segítsék egymást. Szavai azt is jelentik, hogy szükséges hitben, alázattal kérni és élni, ugyanakkor küzdeni is a helyes értékrendért a kísértések ellen.
            Pál levelében nem új normákat szeretne átadni a gyülekezetnek, hanem azokat ismétli meg, amelyeket korábban igehirdetésében már ottlétekor elmondott. Az engedelmesség szava és Isten akarata mutatkozik meg sorai között. A megújuláshoz szükséges erőt magától Istentől kapjuk, s a benne bízó ember túl tud jutni saját kívánságain. Az ösztönös létet felül tudjuk írni, Isten kegyelméből, rá hallgatva. A gyülekezet már nyilvánvalóan elindult a helyes úton, azonban ezen az úton nem szabad megállniuk, ahogyan nekünk sem szabad megállnunk. A hívő, gyülekezetben való élet egy dinamikus folyamat, egy állandóan előre haladó élet az engedelmesség útján.
            A thesszalonikai gyülekezet valószínűleg elvesztette kezdeti lendületét. Megtorpantak és sokan eltértek a kezdeti erkölcsi rendtől. Gnosztikus hatások szivárogtak be a gyülekezetbe, az erkölcsi élet lanyhult. Ezzel mi sem vagyunk másképp a korabeli társadalomban, hiszen a televízióból, az interneten és egyéb platformokon csak úgy ömlenek ránk a reklámok, csábító lehetőségek. Még ha ezekre nem is figyelünk, bőven találunk olyan tartalmakat, amelyek könnyedén kibillentenek minket és eltávolodunk Istentől. Gyakori az az elmélet és gyakorlat, miszerint a világon mindent ki kell próbálni, mintha a kipróbált dolgok tennék teljessé az életünket. Azonban mit érnek ezek, ha nem Krisztus szerint cselekszünk. S mit érnek élményeink, ha nincs ott velünk, hogy átsegítsen a nehézségeken és együtt örüljön velünk a sikerekben. Nem beszélve arról, ha ezek a kipróbált dolgok rossz irányba terelnek minket. Sokszor úgy érezzük, hogy ezek által egyre távolabb kerülünk Krisztustól. Azonban Őhozzá mindig van lehetőség visszatérni, ha megtorpantunk, tovább tudunk menni. Az a paráznaság, amelyről Pál beszél, szemléltető eszköz annak kifejezésére, hogy a helyes erkölcsiség más, amelynek a pl. házasságot is át kell járnia. A felelősség ránk vonatkozik, Isten és ember előtt egyaránt. Isten kegyelméből azonban az ember képes elszakadni a bűntől, s átadni magát Istennek.
            A mai igeszakasz szíve a 7. vers, „Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre.” Isten akarata és a keresztyénség célja a szentség, a szentté válás. A szentség a keresztény ember erkölcsi életformája. Erre hív el minket a mai vasárnapon is, hogy tetteinkben is tiszta életet éljünk. A tisztátalanság szava pedig itt nem tiszta ellentéte csupán: arra az állapotra utal, amikor az ember cselekedete és élete nem fér össze az elhívással. Reménységünk, hogy az Úr elhívásából az következik, hogy megszabadít minket a tisztátalanságtól és megőriz minket.
            Az igeszakasz elolvasásakor két csoport képe elevenedett meg előttem: egy világtól elbújt, Istennek tetsző életet élni akaróé, illetve egy közömbös, a gyülekezettel nem törődő, különböző olcsó örömökben részt vevő csoporté. Az igazságot talán a kettő között kell megtalálnunk. A túlzó szabályokhoz foggal-körömmel ragaszkodó élet ugyanúgy távolra taszíthat Istentől, akárcsak a teljes érdektelenség, még akkor is, ha úgy érezzük, hogy Isten akarata szerint élünk. A Római levél üzenete mindenkinek reménységet és erőt ad, akármilyen csoporthoz is tartozzunk: (5,8) „Isten abban mutatta meg rajtunk szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk”.
            A kánaáni asszony Jézushoz fordulva hitbeli „morzsákkal” is megelégedett, csak könyörüljön rajta és gyermekén az Úr Jézus. Alázatosan, de kitartással fordul felé, s Jézus nem zárkózik el tőle, ahogyan tőlünk sem zárkózik el, ha Hozzá fordulunk. A Vele való találkozás pedig nem egyszeri alkalom, hanem újra és újra átélhetjük. Van távlata a fejlődésnek, s erre a fejlődésre biztat, ahogyan a thesszalonikai gyülekezetet is erre biztatja. A fejlődés lehetősége pedig szintén arról tanúskodik, hogy Isten munkálkodik életünkben. Fia halálával megmutatta erejét, amely az erőtlenségben és engedelmességben vált világossá számunkra. Mondjunk igent az Ő megkeresésére és válaszunk legyen őszinte és alázatos, hogy elhívása célba érjen és akarata szerint éljünk. Ámen

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk,

Hálát adunk Neked, hogy megszólítasz bennünket, s hogy elhívásod kegyelmedből árad. Köszönjük Neked áldozatodat, s hogy nem hagysz magunkra minket. Kérlek, áldd meg gyülekezetünket, annak szolgálattevőit, tagjait. Add, hogy a Te nevedért sohase torpanjunk meg, hanem mindig hitben előrébb jussunk. Gondolj azokra is, akik ma nem lehetnek itt, de szívünkben hordozzuk őket. Kérlek, mutass utat nekünk ebben a bonyolult világban, hogy szentek lehessünk és odaadással szolgáljunk Téged. Ámen

Az Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat az Úr Jézus Krisztusban. Ámen
           

2016. február 14., vasárnap

Prédikáció - Rákosszentmihály-Sashalom - 2016.02.14.

Kegyelem Néktek és Békesség, Istentől, a mi Atyánktól, s az Úr Jézus Krisztustól! Ámen

Hallgassa meg a kedves gyülekezet böjt 1. vasárnapján a prédikáció alapjául kijelölt igét, amelyet megírva találunk a Zsidókhoz írt levél negyedik fejezetében, a 14. verstől a 16.-ig a következőképpen:

Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.

Kedves Gyülekezet,

a mai prédikáció alapjául kijelölt igeszakasz a Zsidókhoz írt levél központi része. Jézus, mint főpap jelenik meg benne, azonban Jézus személye és szeretete még ezen a megnevezésen is túlmutat. Olyan főpapról tanúskodik az igeszakasz, akit nem hagy hidegen erőtlenségünk, ahogyan hallottuk: ő maga is megindul rajta.
            A címzett egy olyan gyülekezet, ahol a gyülekezet tagjai kezdenek meggyengülni a hitben. Az igeszakaszban elhangzott hitvallás pedig arra a szokásra utal, amikor a keresztelés előtt állók megvallották Jézus Krisztusban való hitüket. A böjti időszakban mi is újra hitvallás tehetünk róla, s újra átgondolhatjuk a bennünket belülről feszítő gondokat, bizonytalanságokat.
            A mai vasárnap elnevezése invocavit, Isten segítségül hívása. A 91. Zsoltár így mondja: „Segítségül hív és én meghallgatom – így szól az Úr”. Segítségünk pedig különleges személytől jön: aki áthatolt az egeken, aki Isten Fia. A hatalom jelképe kötődik hozzá a trónus szavával, mégsem egy minket leteremtő uralkodóról van szó. A kegyelem trónjáról, ahová bátran mehetünk.
            Az első keresztyéneket is inteni kellett attól, hogy Jézus visszajövetelének várásában, s a környezeti hatások között el ne veszítsék hitüket. Lehet, hogy nem mindig mondták ki, de bennünk is volt bizonytalanság az életükkel, hitükkel kapcsolatban. Ők is ugyanazt érezték, amit mi. S ezen a vasárnapon újra kegyelemként értelmezhetjük azt, hogy az Úr tudja, hogy mi milyenek vagyunk. Tudja, hogy milyen kérdések foglalkoztatnak, s tudja milyen feladatok, kihívások állnak előttünk. Ő őszinte hozzánk és mi is őszintén járulhatunk trónjához. Habár ez a trón hatalmas és dicsőséges, nem letaszítani akar hibáink miatt, hanem megtartani és felemelni.
            Segítségre van szükségünk. Sokszor gondolkoztam azon, hogy miért teszek meg olyan dolgokat, amikről tudom, hogy később megbánom. Miért esünk újra és újra ugyanabba a hibába. Látszólag úgy tűnt, hogy egész évben kitartóan jártam áhítatokra, de mit ért az egész, ha nem hagytam helyet az Úr szólításának. Böjt első vasárnapja ismét lehetőséget ad arra, hogy átértékeljük az eddig történteket és segítségül hívjuk az igazi és tökéletes főpapot. Sok áldozatot hoztunk már különböző dolgokért: pl. jó eredményekért az iskolában, jó eredményekért a munkahelyen, tehát a karrierért, a családért. Áldozataink azonban mit sem érnek ahhoz az áldozathoz képest, amit ő hoz miértünk. Mit érnek a mi áldozataink és sikereink, ha ő nincs ott, hogy együtt örüljön velünk?
            Kísértések vesznek minket körül, de úgy gondolom, hogy a legnagyobb kísértés az, amikor nem veszünk tudomást egymásról, s nem veszünk tudomást Jézusról. A könyörületes király ugyanazt átélte, mint mi. Ismeri a szenvedést és ismeri az örömöt. Emberré lett és ezáltal nem eltávolodott tőlünk, hanem a lehető legközelebb jött hozzánk. Bűntelensége és engedelmessége rámutatott arra, hogy hallgassunk Istenre. Amikor megkísérti őt az ördög, akkor sem nyúl olyan eszközökhöz, amelyekkel megmutathatná hatalmát. Helyette bölcsen válaszol és engedelmességében mutatkozik meg valódi ereje. A kereszt ereje az ő erőtlenségében válik világossá.
            Amikor a mai igeszakaszt elolvastam, a Zarándokének elnevezésű ifjúsági énekeskönyv egyik dala jutott eszembe. A dal címe: Úr Jézus, Megváltóm. S egyik visszatérő sora fontos tapasztalatot helyez a szívünkre: „Semmi sem ér fel a te jelenléteddel”. Amikor a keresztelőre készülő keresztyének, amikor a böjti vasárnapokon megjelenő hívek újra találkoznak Jézussal, ugyanezt a tapasztalatot élhetik át. Olyan bátorságot ad nekünk, ami magával ragad, és ott ülünk Jézus lábainál, akárcsak Mária, aki Jézus tanítványává vált.
            Rudolf Bultmann mondta azt, hogy Istenről csak úgy tudunk beszélni, gondolkodni, hogyha először egzisztenciálisan értelmezzük önmagunkat. Emberről Isten nélkül lehetetlen. Az Istennel való találkozásban, az ige hallásában és olvasásában érthetjük meg magunkat és Krisztust egyaránt. Az Ő megismerése, felismerése életre szóló hatással van ránk. A böjti időszak csendjében gondoljunk erre, s induljunk el bátran a kegyelem trónjához.
            Bár nem mindig értjük akaratát, s nem mindig akarjuk bevallani a minket nyomasztó dolgokat, Isten mindig ki tudja hozni belőlünk a legjobbat. A Zsidókhoz írt levél felolvasott igeszakasza visszautal Ószövetségi eseményekre is, amelyekben megláthatjuk mindezt. Ézsaiás 53 és a szenvedő szolgáról szóló leírás szintén erre utal. Az emberek érzik, hogy nagy a feszültség közöttük és ki kell Istent engesztelni valahogy. Áldozatot akarnak, ami, vagy aki majd kiengeszteli Istent. Nem veszik észre, hogy Isten nem áldozatot vár, hanem az emberek visszafordulását őhozzá. S nem értik meg, s az Úr megadja nekünk a legnagyobb áldozatot: odaadja a saját Fiát. Az ember nem tudja a legjobbat adni Istennek, mert ez egyszerűen lehetetlen. De Isten ezt nem is várja el az embertől. S mikor megtörténik a bárány feláldozása, az emberek rájönnek, hogy mit tettek. Azonban ez mindez Isten terve szerint történt. Ennyire erős kegyelme, s ilyen mély szeretete. A bűnös ember, aki Isten fiát áldozza föl, Isten kegyelmébe kerül áldozata által. S ez a reménységünk a mai vasárnapon is. Isten kegyelme, s az ő szeretete. Azt akarja, hogy győzzünk a kísértésekkel szemben. Azt akarja, hogy hozzá forduljunk. Azt akarja, hogy a mai vasárnapon is segítségül hívjuk.
            Vajon gondolkoztunk már el azon, hogy jól értjük-e Isten üzenetét? Éreztük-e már, hogy most nincs időnk vele foglalkozni vagy elfeledkeztünk róla? A böjti csendességben újra feltehetjük ezeket a kérdéseket és őszintén fordulhatunk az Úrhoz. Ha el is távolodtunk tőle, akkor is visszatérhetünk Hozzá. Sokszor érezzük úgy, hogy már annyira távol vagyunk, talán nem is lesz erőnk visszafordulni. Ilyenkor is bátran segítségül hívhatjuk Őt és új alapra helyezhetjük életünket.
            A tökéletes főpap tulajdonságait hallhattuk a mai igében. Nagy és olyan, aki áthatolt az egeken. Nincsen hozzá hasonló, mégsem ijesztő és hatalmaskodó, bizalommal fordulhatunk hozzá. „Jézus is megkísértetett és szenvedett, ezért segíthet azokon, akik megkísértetnek.”  (Zsid 2,18) Ez a reménység vezessen minket, hogy az ő megkeresésére igennel válaszoljunk, s bizalommal tárjuk elé a minket feszítő kérdéseket, s ugyanígy osszuk meg vele sikereinket, örömünket. Az igazi főpap önmagát áldozza fel népéért, a világért. Az igazi főpap átérzi, amit mi érzünk. Ő ismeri kísértéseinket is, s a böjti időszakban is azon munkálkodik, hogy erőt adjon ezek ellen. Ő az, akit bármikor segítségül hívhatunk, s aki örökké velünk van. Ámen

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk,

Köszönjük neked, hogy segítségedet adod nekünk és bizalommal fordulhatunk Hozzád. Kérlek, áldd meg gyülekezetünket, s gondolj azokra is, akik most nincsenek közöttünk, de szívünkben hordozzuk őket. Áldd meg szolgálattevőinket, a gyülekezet minden tagját. Tekints ránk kegyelemmel és adj erőt hitben, hogy hitvallásunkat tegyük rólad. Ámen

Az Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szíveinket és gondolatainkat az Úr Jézus Krisztusban! Ámen